Színterápia

A színekre tudatosan vagy tudattalanul állandóan reagál az élő szervezet.
Minden test hullámzik ez azt jelenti, hogy nincs élettelen anyag, hanem
sűrűségétől és szerkezetétől függően minden tárgy, az eleven sejtekhez
hasonlóan egyedi rezgéseket bocsájt ki, amelyek mérhetőek. A
hullámokat hullámhosszal és frekvenciával mérjük. A szín is olyan
hullám, amely szín jellegét éppen hullámhossza alapján különböztethető
meg. A XVII. században Isaac Newton felfedezte, hogy a fehér fény
prizmával hét színre bontható. Max Planck századunk elején
megállapította, hogy a fény apró részecskékből úgynevezett
"kvantumokból" áll. Albert Einsteinnek sikerült bebizonyítania a fény
kettős jellegét: felismerte, hogy a fény hullám természetű. Azóta tudjuk,
hogy a fény megjelenhet hullám vagy részecske alakjában is. a Fény
hullám természetéből magyarázható a hullámhossza. A fényhullámok
vagy rezgések nagyon aprók, s a hullámhossz nem más, mint a két
hullámhegy közötti út. Az ibolya színnek kicsi, a vörösnek nagy a
hullámhossza. A színek a fény különböző megjelenési formái, minőségei.



Színek pszihológiai jelentése:

A színek és az érzések között szoros összefüggés tapasztalható. Az
ember, mint nyitott rendszer folyamatosan reagál a környezet ingereire.
Az egyes színekhez sajátos jelentéstartalmakat és hatásokat társítunk,
amelyek érzelmi és hangulatváltozásokat idéznek elő. Mindennapi
életünkből is tudjuk, hogy mennyire függünk a színektől. Nyáron világos
vidító színekkel vesszük körül magunkat, télen szinte kedélybeteggé
tesznek a szürke égbolt felhői. Galénosz, a Kr. e. I. században élt orvos
4 vérmérsékleti típusba osztotta. Itt egy-egy színnel is jelöljük őket:

melankolikus - kék

kolerikus - vörös

szangvinikus - sárga

flegmatikus - zöld



Vörös: A vérre gyakorol közvetlen hatást. Keringési zavarok ellen
ajánlható. A vörös szín az ekcémára az összes nem gyulladásos
bőrbetegségre kedvező hatás fejt ki. Tonizáló hatása van a vörös
színnek, vérszegénység, krónikus köhögés. Hideg területet fel lehet vele
melegíteni és fokozza a teljesítő képességet. Ha ezt a színt túl sokat
alkalmazzuk türelmetlenné, agresszívvá válhatunk, úgyhogy csak rövid
ideig használjuk ezt a színt. Ha a vörös szín kevés kékkel keveredik az
segítséget nyújt abban, hogy életösztöneinket szellemi erővel is átitassuk.

Narancssárga: A narancs szín élénk, megújult energiát sugároz, és
megszabadít minket idejét múlt érzelmeinktől. Segíti az önbecsülés
kifejlesztését. Élénkítő, művészi kreativitás, a siker, a boldogság, a
dinamizmus színe. Az emberi energiamezőt feltöltve, a fizikai energiát
tudati bölcsességgel párosítja. Elősegíti a koncentrálóképességet,
vidámságot, immunrendszert aktiváló, meleg, és aktív szín. Depresszió,
pesszimizmus állapoton sokat segít, életörömmel tölti fel az egyént.
Hormonális rendszert, és az emésztőrendszer működését normalizálja.
Fokozza a tejtermelődést szülés után. Enyhíti a menstruációs
fájdalmakat. Enyhén növeli a pulzusszámot, lehet használni alacsony
vérnyomásra is.

Sárga: A tiszta sárga szín aktivizálja és erősíti a harmadik csakra
működését. A sárga szín élénkíti az idegműködést, serkenti a
gondolkodást és segít a kapcsolat teremtésben segít leküzdeni a belső
fáradtságot. boldogsággal és lelkesedéssel tölti fel az embert. A
napsárga színárnyalat nyugtatóan hat a lelki bajok, zavarok esetén.
Serkenti a szellemi aktivitást és felszínre hozza belső bölcsességet.

Zöld: Földünk erdeinek, mezőinek a színe harmóniát és együttérzést
sugall, békítően hat ránk, szeretettel és békességgel tölt el bennünket. A
zöld szín energiája megteremti az egyensúlyt, és a harmóniát, érzelmileg
megnyugtat. A szimpatikus idegrendszerre, és a központi idegrendszer
egy részére hat. Úgy tartják, enyhíti a nyomást a vérerekben, és
csökkenti a vérnyomást. Erősíti az idegeket, belső nyugalmat hoz létre.
A zöld a növekedés, általános regenerálódás színe. A zöld szín a
szívnek, és a csecsemőmirígynek, immunrendszernek felel meg.
Alvászavarokat kedvezően befolyásolja.

Rózsaszín: Lágy, gyengéd rezgéshullámai feloldják a szívünkben
kialakult görcsöket. Előhívják a szeretet és a barátság érzését és újra
életre kelti a bennünk szunnyadó gyermeki kreativitást.

Világoskék: Hűvös szín nyugtatja az embert izgalmi állapotban. Ha
idegesek vagyunk és nem tudunk elaludni a kék szín ellazít és
megnyugtat. A kékre az agyalapi mirigy és minden belő elválasztású
mirigy nagyon kedvezően hat. A gennyes állapotokon is segít a kékkel
történő besugárzás. A genny felszívódik és a szövetek normális
hőmérséklete helyreáll. A kék színnek a görcsoldó és vérnyomást
csökkentő hatása is ismert. A fájdalmas torokgyulladás gyorsan reagál a
kék kezelésre. A túlsúlyos emberek étvágyát csökkenti, így a fogyókúra
jobban működik. Aki szereti a kéket békés, kedves, kiegyensúlyozott,
társas lény. Aki elutasítja a kéket, túlteng a belső nyugtalanság.

Indigókék: Megnyitja és tisztítja a hatodik csakrát. Belső nyugalmat,
tisztaságot és mélységet kölcsönöz a léleknek. Így tehát fejleszti és
pozitív irányba tereli a gondolkodást, amivel a tapasztalás kifinomultabb
rétegei felé nyitja meg számára a kaput.

Ibolya, lila, fehér: Az ibolyakék és a fehér szín segítik legjobban a
energiaközpont megnyílását, kiterjedését. Az ibolyakék szín a szellemi
és a lélek átalakulását támogatja. Feloldja a korlátokat és elvezet minket
a kozmikus egység élményéhez. A fehér szín magába foglalja az összes
létező szín árnyalatot. Ez a szín egységbe rendezi az élet különböző
síkjait és megnyitja lelkünket az isteni fénynek, a tudásnak és a
gyógyulásnak.

Fehér: A fehér fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a
transzcendencia színe. A tökéletesség, az egyszerűség jelképe. Lunáris a
női princípium szűzi aspektusát jelzi. Szent állatok színe pl. fehér hattyú;
a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
Magyarok szent állata a fehér ló. A fehér szoros kapcsolatban áll a
halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal. A hinduizmus
Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság
megvalósulása. Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett
életkorra utal.
A fehér virág a gyermekáldást jelenti. A keresztény hagyományban az
öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín,
valamint a feltámadás színe. A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a
lélek győzelmét jelenti az anyag felett. A béke és a jóakarat kifejezője;
erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.